Az iskola története

„Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy a kézben, hanem a fejben….A kor lelkét az írástudókban kell keresni.”

                                                                                                                     /Babits Mihály/

A bodrogközi Karcsa, szülőfalunk, több mint ezer év óta fennáll. A településen az iskolai oktatás már évszázadokkal ezelőtt is létezett. Nagy Géza (1960-1987, tanár, néprajzkutató) munkáinak hála, nem szükséges levéltárakban, egyházi anyakönyvekben, jegyzőkönyvekben búvárkodnunk, hogy feltárjuk a múlt oktatási módját, rendszerét.

Az elemi iskolai oktatás kezdete valószínűleg arra az időre tehető, amikor 1527-ben Mágóchy Gáspár (? - 1587) Heves és Borsod megyék főispánja a bodrogközi községeket az új hit (református) vallóivá tette. Az egyház tudta, hogy a vallásos nevelés és tanítás iskolai kereteken belül a legbiztosabb, ezért kezébe vette az oktatás ügyét.

A karcsai népoktatásról már 1611-ből található írásos feljegyzés, mely a rektor jövedelmét rögzíti.

Az első tanító neve (amely különböző dokumentumokban megtalálható http://www.pdf-repo.com/pdf_1a/256g35o87m951c5787f.html) Stephanus Piscolti (1629).

A tanítók rövidebb-hosszabb ideig szolgáltak itt. Volt, aki csak 1-2 évet töltött Karcsán, de Gáspár István (1806-1846) és Kántor Lajos (1888-1928) 40 évig volt a falu tanítója.

A lelkipásztor és az egyháztanács ellenőrizte a tanító munkáját, és kifejezte elégedettségét, illetve nemtetszését. Amelyik tanító nem ütötte meg a kívánt mércét, elmozdították helyéről.

A tanköteles tanulókat összeírták, és ennek megfelelően jártak iskolába. Sajnos, az oktatás színvonala nem volt mindig kielégítő. Kevés taneszköz állt a tanítók és a tanulók rendelkezésére, emellett nagyon magas volt a mulasztott napok száma. A gyerekek mulasztásáért sok szülőt pénzbüntetésre ítéltek. Ekkor a hiányzás csökkent, de a falusi gyerek munkájára szükség volt otthon, így, amikor kitavaszodott, ismét megnőtt a hiányzás. Az iskolában írást, olvasást, számolást és hittant tanítottak a rektorok.

Az 1883-as iskolalátogatás megállapította, hogy a karcsai református iskolában az oktatás színvonala jelentősen emelkedett. Az egyházmegye ezeket az osztályzatokat vezette be: kitűnő, dicséretes, kielégítő, gyenge.

1868-ban megjelent hazánk első népoktatási törvénye, mely bevezette a hat elemi végzését (6-12 éves kor), s 12-15 éves korig az iskolai tankötelezettséget. Karcsának ekkor csak három-osztályos iskolája volt. Ismét megszigorították a rendszeres iskolába járást, de az 1882 himlőjárvány miatt nem lehetett érvényesíteni. 1888-tól Kántor Lajos vette át az iskola vezetését. Ekkor kezdődött a három osztályról hat osztályra való fejlesztés. Természetesen szükségessé vált az iskola újjáépítése, kibővítése. 1891-ben kezdődött az iskola építése, mely kihatott az oktatás eredményére is. A gyermekek sokszor az udvaron gyűltek össze, rossz idő esetén a községházban folyt a tanítás. 1892-ben végre új iskolát kapott a falu. Egy tanterem és egy tanítói lakás volt az épületben. A tanítás reggeltől estig folyt, délben szünettel. Előbb a kisebb osztályokkal foglalkozott a tanító, majd míg az idősebbeket tanította, a kicsikre egy-egy gyerek ügyelt (rendre, fegyelemre, leckeírásra, tanulásra). Hetente egy délutánt játékra fordítottak. Kántor Lajos idejében kerülhettek más vallású tanulók is az iskolába, de többet kellett fizetniük, mint a reformátusoknak. A tanító munkája akkor is szerteágazó volt. Hozzá fordultak tanácsért, írásbeli beadványok elkészítéséért. Mivel a gyermeklétszám 100-120 fő volt, a község vezetői kérvényt írtak a megyéhez állami iskola építéséért. 1907-ben kezdődött az építkezés, s 1910-ben meg is indult az oktatás az új iskolában, amelyben három tanterem és egy lakás kapott helyet.

Az egyik tanteremben a római katolikus egyház kápolnát rendezett be, s használta 1947-ig. Így összesen három tanteremben három tanerővel folyt a tanítás, bár az iskolaköteles gyermekek létszámához (356 fő) ez is nagyon kevés volt. Nem csoda, hogy az iskolába járó gyermekek oktatása szinte lehetetlen feladat elé állította a tanítókat. Az oktatás helyzetében 1921-től állt be javulás, amikor Becsked tanyán megnyitottak egy iskolát két tanítóval. Így a Karcsához tartozó tanyákon élő gyermekek ebbe az iskolába jártak. 1947-ben csak az 1- 4. osztály tanult Becskeden. Az 5-8. osztályos gyermekek a karcsai iskola tanulói lettek. 1938-ban a református egyház új iskolát épített, tanítói lakással (a ma is álló épület a templom mellett).

A község szerencséjére az állami és az egyházi iskola jó egyetértésben tudott együtt dolgozni. Az egyházi iskolában az 5-6. osztály maradt. Az 1-4. osztályt az állami iskolában tanították. Így oldották meg az osztott tanítást. 1937-1938-ban orvosi vizsgálaton vettek részt a gyerekek, s mivel 80%-uk alultáplált volt, ezután naponta kaptak tejet, sajtot, főtt tojást, kristálycukrot stb.. Az elemi iskolában hétfőtől péntekig folyt a tanítás, a szombati nap az ismétlő iskolásoké volt.

A háború idején a tanítás szünetelt, de 1945 januárjában ismét megkezdődött az oktató-, nevelő munka. Az elemi iskola elvégzése után lehetőség lett volna továbbtanulásra, de a magas költségek miatt erre keveseknek nyílott lehetősége. 1945-ig mindössze öten mentek felsőbb iskolába. Hárman gimnáziumot, Nagy Lajos és Tóth Pál tanítóképzőt végzett. Nagy Lajos hazakerült Karcsára, s 1958-1967-ig igazgatóként tevékenykedett. Karcsán és Becskeden ekkor három iskolaépület volt, összesen öt tanteremmel. A magas tanulólétszám miatt azonban ismét gondot okozott a gyermekek elhelyezése. Ezért indult meg a Karcsához tartozó tanyákon a tagiskolák szervezése (Nyír, Biharom, Miklósföld). Így enyhült a zsúfoltság s eredményesebb lett az oktatás, nevelés. A hat elemit felváltó nyolcosztályos oktatás megszervezése nem volt könnyű. A személyi és tárgyi feltételek sem voltak megfelelőek, a szülőket is győzködni kellett a hetedik, nyolcadik osztály elvégzésének fontosságáról. Magas volt a lemorzsolódott tanulók száma.

Az oktatási színvonal és a szaktanári ellátottság javítása érdekében 1959-ben egy öt-tantermes iskola épült, melyet a következő tanévben már birtokba is vettek a pedagógusok és a gyermekek. A jobb körülményeknek köszönhetően javult a tanulók tanulmányi eredménye. 1945 után lehetőség nyílt a az el nem végzett osztályok befelyezésére. Összegyűjtötték az iskolai végzettségre vonatkozó adatokat, majd megkezdődött a felnőtt tanulók szervezése. 1947-ben már megindult Karcsán három alapismereti tanfolyam. A hatvanas években egyre többen jelentkeztek a 7-8. osztály elvégzésére is. A szorgalmi időszak októbertől április elejéig tartott, heti három foglalkozással. Ezután minden évben újraindult az oktatás egészen addig, míg igény volt a dolgozók esti iskolájára. Fiatal pedagógusokként mi is részt vettünk ebben az oktatási formában, tapasztalatot szerezve vele a felnőttekkel való bánásmódhoz.

1964-ben az iskola körzeti általános iskolává vált. Karosban megszűnt a felső tagozatosok oktatása, így a karosi 5-8. osztályos tanulók Karcsára jártak át. A tanulólétszám növekedése a párhuzamos osztályok kialakítása miatt nem okozott problémát. A szaktanári ellátottság is folyamatosan javult. Egyre több gyerek tanult tovább a középiskolákban. Az 1960/70-es években a fiatalok csaknem fele szakmunkás bizonyítványt szerzett. Gimnáziumban és szakközépiskolában körülbelül húsz százalékuk érettségizett, harminc százalékuk pedig itt maradt a mezőgazdaságban. Folyamatosan emelkedett a felsőfokú végzettséget szerzett fiatalok száma.

Ekkor a pedagógus végzettségű karcsaiakat a községi és iskolai vezetők igyekezetek hazahozni volt iskolájukba, hogy a helyi körülményeket jól ismerve végezzék oktató, nevelő munkájukat. Ebben élen járt Alberti Emil az iskola akkori igazgatója. Ezekben az években került haza körülbelül 10 frissen végzett tanító és tanár „prófétának saját falujába”. Későbbi tevékenységükkel és a már itt dolgozó volt tanáraikkal együtt bebizonyították, hogy lelkiismerettel, elszántsággal és tudással, a nehéz körülmények között élő gyermekeket is sikeressé lehet tenni. Így váltak a karcsai iskola tanulói a környező középiskolák legjobbjaivá és a tanulmányi versenyek legeredményesebb résztvevőivé.

Az iskolában tanító pedagógusok eredményes munkát végeztek a tanulók szabadidejének hasznos eltöltése terén is. Nagy Géza magyar-történelem szakos tanár megszerettette fogékony diákjaival a múlt hagyományainak tiszteletét, őrzését, gyűjtését. Létrehozta az Erdélyi János honismereti szakkört, melynek keretében a tanulók a gyűjtőmunka mellett különböző pályázatokon vettek részt, sokszor nyertek is. A Karcsai népélet című kiadványban több, a tanulók által összegyűjtött hagyomány szerepel. Nagy Géza nevét az iskolában emlékterem (9. számú tanterem) és a művelődési ház őrzi.  

Nagy örömet jelentett a gyerekek számára, amikor Lipiczki Imre (1955-1993) tanár úr irányításával kerékpárt, kismotort szereltek, és felkészülhettek vezetői engedély megszerzésére is.

Koleszár János (1953-1978) tanár bácsi neve összeforrott nemcsak az orosz nyelvvel, hanem a kulturális munkával is. Mesejátékokat, szüreti táncot, jeleneteket tanított be, amelyeknek más faluban történő bemutatásával növelte a karcsai iskola hírét. Számunkra nagyon emlékezetes volt a szüreti tánc. A színpadon szőlőtőkéket állítottunk ( egy szöges bot volt leszúrva, feldíszítve szőlőindákkal és fürtökkel). A fiúk hátán puttony volt, s mi az „Ettem szőlőt…” énekelve táncoltunk a szőlősorok között. Ezzel a tánccal is ellátogattunk a szomszédos községekbe.

A hatalmas Művelődési Ház lehetőséget adott ifjúsági filmek, mesefilmek vetítésére, bábjátékok, gyermekelőadások szervezésére. Az úttörő mozgalom keretében gyakran voltunk házigazdái a járási kulturális seregszemléknek, ahol versmondásban, prózamondásban, énekkarban, szóló énekben stb. mindig kiváló helyezéseket értünk el. A karcsai emberek többsége ma is szívében hordozza a nyári táborozások emlékeit. Nemcsak a fenyvesben, hanem a Csanyikban, Csillebércen, Zánkán stb. is. Az akkori gyerekek nagy élvezettel énekeltek és játszottak táncos körjátékokat az udvaron nevelőikkel együtt. A sporttevékenység is mindig kiemelkedő helyet foglalt el a szabadidős tevékenységek között. Járási, megyei és országos versenyeken tanulóink eredményesen szerepeltek. A fiatalon elhunyt Molnár István testnevelő tanár nevét a Molnár István emléktorna őrzi.

A nyolcvanas évek közepén kezdődött el az iskola épületének bővítése. 1988-ban adták át Lipicki Imréné igazgatósága idején a környék legnagyobb tornatermét, melyhez öltözőt és zuhanyozót is építettek. Ezen kívül még négy tanterem (kémiai előadó, szertár és tanári szoba) is kialakításra került az új iskolarészben.

Az akkori iskolavezetés (Kardos Lajosné, Sipos Istvánné) kezdeményezésére 1993-ban Alapfokú Művészeti Iskola indításáról döntött a helyi önkormányzat (György Károly polgármester, Szekeres András jegyző), mely az általános iskola épületében kezdte meg tevékenységét. A művészeti iskola tanulói évente több alkalommal növendékhangversenyen és táncbemutatókon bizonyították tudásukat tanulótársaik és a falu lakossága előtt is. Különösen emlékezetes valamennyiünk számára az első karácsonyi hangverseny, mely hatalmas tömeget vonzott a művelődési házba. Megható műsora könnyeket csalt a hallgatók szemébe is. A bevételből nyílt lehetőség új hangszerek, kották vásárlására. Az újszerűsége és tetszetőssége miatt a helyi vállalkozók is nagylelkűen támogatták az intézmény működését. Híre túlszárnyalta a falu határait, s más községekből is szép számmal akadtak tanulóink. Később az igényeknek megfelelően több tanszak is indult. A tanulók számára lehetőség nyílt zongora, furulya, néptánc tanulására. Így a művészeti iskolánk húsz éves múltra tekint vissza.

1998-tól három évig 9-10. osztály is működött az iskolánkban. A Bodrogköz több településéről jártak ide a fiatalok, akik tanulmányaikat szakképző iskolákban folytathatták a 10. évfolyam befejezése után. Az átszervezések következtében a karosi tanulók többsége lassan más iskolába iratkozott be. Új intézményi forma jött létre ÁMK (Általános Művelődési Központ) néven Dakos János polgármestersége és Dakos Istvánné igazgatói munkája idején.

Az iskola vezetése és a tantestület fölvállalta az integrált oktatás megszervezését a halmozottan hátrányos helyzetű rászoruló tanulók felzárkóztatása érdekében. Ezt a pedagógusok tanítási órákon kívül, díjazás nélkül végezték. A tanulókat és szüleiket, rendszeresen tájékoztatták az elért eredményekről és a még meglévő hiányosságokról. Később lehetőség nyílt pályázatok segítségével a program kibővítésére, új eszközök, bútorok beszerzésére is. Iskolánk tanulóinak körülbelül harminc százaléka a roma kisebbséghez tartozott. Valamennyi pedagógus speciális továbbképzésen vett részt a velük való célravezető bánásmód elősegítése érdekében. Igyekeztünk megismertetni a gyermekekkel saját gyökereiket, kultúrájukat, jellegzetes foglalkozásaikat. Többször vettek részt a tanulók olyan versenyeken, amelyeken az itt szerzett tudásukat kamatoztatták.

Kikerült az iskolaigazgató hatásköréből előbb a Művelődési ház, később a Községi Könyvtár, és a KLIK létrejöttével az óvoda is. Az óvoda az önkormányzat fenntartásában működik tovább. Az általános iskola és művészeti iskola a KLIK-hez tartozik (2013).

2011-ben megújult az 1960-ban és 1988-ban átadott iskolaépület. 2013-ban pedig új funkciót kapott az 1910-ben épült állami iskola épülete is, IKSZT néven. Ebben működik a községi könyvtár és az általános iskolások ebédlője.  A tanulók ismét az egész napot 8.00- 16.00 óráig az iskolában töltik, csak nem mennek haza ebédelni, hanem minden tanuló a napköziben étkezik. Kapnak tízórait, uzsonnát (a gyümölcsprogram keretében az 1-6. osztályok különböző gyümölcsöket ehetnek, iskolatejhez jutnak).

A karcsáról származó vagy a településen hosszú ideje élő pedagógusok a faluban töltötték egész munkásságukat. Nemcsak oktató- nevelő munkájukat végezték példamutatóan, hanem szervezték, irányították a község rendezvényeit, ünnepségeit. Mindig tevékeny, önzetlen résztvevői voltak a település mindennapi életének. Jelenleg nyugdíjas pedagógusként töltik napjaikat, de most is mindenben lehet munkájukra számítani: Nagy Ferencné, Lipicki Imréné, György Károly, György Károlyné, Kardos Lajosné, Nagy Lajosné, Ferkovics Anna, Tóth Józsefné, Nagy Józsefné, Pappné Tóth Erzsébet, Kustos Istvánné, Sipos Istvánné, Szabó Istvánné, Nagy Zoltánné, Bartus Zoltánné.

Mivel az iskola fennállásáról 1611-ből már írásos feljegyzés található, bátran mondhatjuk, hogy a több mint 400 éves oktatás-nevelés töretlenül folyik tovább Balogh Sándor Csabáné igazgatósága alatt.

Arra is emlékeznek még…

A negyvenes években a lányok guzsalyos táncot tanultak. A kezükben a talpas guzsaly teteje volt szösszel és szalaggal díszítve, s a ”Kék a kökény” című dalt táncoltak. Ezzel a műsorral több helyen is felléptek. Hadházi Mária tanította be. (Dakos Gusztávné Vajda Aranka)

#

Népszerű volt az énekkar is. Heti két alkalommal jártak próbálni. Többszólamú dalokat is énekeltek. Veres László kísérte éneküket zongorán. Eljutottak Ricsére, Sátoraljaújhelybe, sőt Monokra is, ami nagy élmény volt számukra, hiszen akkor utazásra sem volt lehetőségük. (Dakos Lászlóné Balázs Irén U)

#

A színjátszó kör sok népszínművet s más darabot tanult. Ezek bemutatása sem csak a faluban történt, hanem más teleülésekre is meghívták őket. A Sári bíró különösen nagy sikert aratott. (Dr. Nagy Katalin U). Az „új iskolában” (1955-1960) úttörő szobát is kialakítottak. Ebben a helyiségben tartották a foglalkozásokat felnőtt felügyelete nélkül. Az akkori tanulók fegyelmezettségét bizonyítja, hogy meg tudták őrizni a rendet, és tudtak szépen játszani, dolgozni. Úttörőcsapatunk neve 1148-as Petőfi Sándor úttörőcsapat volt (az 1148 az úttörőcsapat számát jelentette). Nagy tömegeket vonzott a minden év tavaszán megtartott kisdobos- és úttörő avatás. Az egyenruhában (sötét cipő, sötét alj, kisdobos- és úttörő ing, síp, kék vagy piros nyakkendő, öv, az úttörő vezetőknek vállap is járult az egyenruhához) felsorakozott diákok és vezetőik sokasága, szép látványt nyújtott. A rendezvényen rendszeresen részt vettek a karosi határőrség katonái is. Az avatandók (1. és 4. osztályosok) fogadalmat tettek, és felköthették a megfelelő nyakkendőt. Ekkor került sor a kitüntetések és a jutalomtáborozások kiosztására.

#

A tanítás befejezése után a gyerekek falurészenként sorba álltak, s az ügyeletes nevelő egyszerre indította őket haza. Párosával a járdán mentek, s köszöntek mindenkinek. Nem kiabáltak, nem szaladgáltak, a rend természetes volt számukra.

Nagy Ferencné Borika tanító néni meghatározó személyisége volt iskolánknak. Akkor került Karcsára tanítani, amikor mi születtünk (1952). Amikor fiatal pedagógusként az iskolába kerültünk, sok segítséget kaptunk tőle. A szüneteket is együtt töltöttük. Beálltunk a gyerekek közé dalos körjátékokat játszani, labdázni. Azt is szerették a tanulók, ha egyszerűen csak körénk gyűltek, s együtt dalolgattunk. Amikor megszólalt a csengő, azonnal osztályonként sorakoztak, s indultak a tantermekbe.

#

Nemzeti ünnepeinkre gyakran emlékeztünk fáklyás felvonulással, ami külön élményt jelentett a gyermekeknek is, és látványossága miatt a falu lakóinak is. Nemcsak a nemzeti ünnepek megünneplésére törekedtek a tanítók, tanárok, hanem a mikulást és a karácsonyt is igyekeztek hangulatos ünnepi műsorral emlékezetessé varázsolni. Később az egyházi műsorok szervezésében is segítettek.

Három nagy hagyományos rendezvénye volt iskolánknak: a Tornabemutató, a Suligála és a farsangi jelmezes felvonulás. A tornabemutatóra minden tavasszal lázasan készült az iskola apraja- nagyja. Később vált hagyománnyá a tornabemutató kezdése és zárása a mazsorett csoport fellépésével.

Sok elfoglaltságot adott nevelőinknek a Suligálára való felkészülés. Kezdetben több kategóriában (vers és prózamondás, szóló ének, énekkettős, énekkar, mesejáték, tánc) léptek fel a tanulók. A tánc sikere miatt később minden osztály igyekezett pergő ritmusú táncot járni. Most ismét visszatérőben vannak a régi kategóriák is. A farsangi jelmezek tervezésében, kivitelezésében a szülői munkaközösség is tevékenyen részt vett. Egyéni és csoportos jelmezeket készítettek, amelyeket a tanulók apró szereplésekkel vittek színpadra. Független zsűri értékelte az ötletes jelmezeket, s a helyezettek az önkormányzat és a szülők által felajánlott jutalmazásban részesültek. A rendezvényt mindig a farsang hercege és hercegnője köszöntötte be.

Hajdani Suligálákon készült felvételek:

#

Évekig nagy érdeklődés kísérte a suli-diszkó eseményeit. A táncot különféle játékokkal, diszkókirály illetve diszkókirálynő választásával tettük érdekesebbé. A szülők büfében árusították a különféle finomságokat, s a bevétel az osztálypénztárt gyarapította. Nagy sikere volt a tombolának is.

#

Az osztály és az iskolai kirándulások szervezésére mindig nagy gondot fordított a Kacsai Általános Iskola. Tudomásunk szerint már a húszas évektől ünnepelték a Madarak és a fák napját. Ezen a napon legtöbbször a becskedi erdőbe mentek kirándulni, de előfordult, hogy a kövesedi várat látogatták meg. A becskedi erdei kirándulásokról már nekünk is kellemes emlékeink vannak. Labdáztunk, versenyeztünk, ismerkedtünk az erdő élővilágával. Tanáraink ötletességének köszönhetően megmutathattuk bátorságunkat, amikor „szökött katonát „kerestünk, és nagy izgalmak és félelmek után meg is találtuk. Már abban az időben is szerveztek számunkra kirándulást Egerbe, Aggtelekre, Budapestre. Ezeken a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem minden tanuló vehetett részt.

#

Pedagógus munkánk elején is folytatódott egy ideig a becskedi kirándulás, de egy idő után környezeti okok miatt megszűnt. Ekkor kezdődtek a többnapos országjáró kirándulások a termelőszövetkezet autóbuszával. Eljutottak a gyerekeink megyénken túl Debrecenbe és környékére, Szegedre, Visegrádra és Esztergomba, Ópusztaszerre, a Balaton környékére, Kecskemétre, de gyakori úti cél volt a Mátra és a Bükk-hegység is. Nekünk, karcsaiaknak jó táborozási lehetőséget kínált a fenyves és a Karcsa tó vize. Több éven keresztül építettek a KISZ-tagok sátortábort, melyben egyszerre kb. harmincan táborozhattak. Az ebédet a napköziből kaptuk, a reggelit és a vacsorát a pedagógusok készítették el a táborozók számára.

A gyerekek nagyon élvezték az őrségváltást, a zászlófelvonást, az éjszakai riadókat, és az ötletes csatakiáltások kitalálását. Több éven keresztül táborozhattunk a járási úttörőtáborban, Füzérradványban is.

#

A rendszerváltás után az úttörőcsapat megszűnt, a diákélet szervezését a diákönkormányzat vette át.  A már fent említett rendezvényeken kívül szervezi az aradi vértanúkra való emlékezést. Évekig nagy népszerűségnek örvendett a fordított nap, amikor az iskola kulcsa, ha jelképesen is, a diákok kezébe került. Biztosan örömteli élmény lenne ezt a hagyományt visszaállítani. Ezen a napon gyermekigazgató irányította az iskola munkáját (akire, mi nevelők nehéz feladatokat is hárítottunk pl. mentő hívása, tűzriadó) és a tanítási órákat is diákok tartották meg. 

Szerzők: Szabó Istvánné, Sipos Istvánné

Forrás: Nagy Géza: Az ezeréves éves Karcsa krónikája 2002